Umberto Eco a Kant és a kacsacsőrű emlős című könyvének elején kifejti, a címválasztásnak semmi köze a könyv tartalmához. Ezzel szemben Picassonak valóban sok köze van a tangóhoz. Nem, nem azért, mert Piazzolla néhány művét neki ajánlotta, vagy esetleg táncolt volna a művész.
Pablo Picasso alkotói munkájában pontosan azt a folyamatot járta be, amit a tangótáncosok járnak be az argentin tangó megtanulásával, táncolásával és a táncélmény fokozásával. A feső tizennégy éves korában fénykép minőségű képeket rajzolt és festett. Megtanulta és ismerte a formavilág szabályait, az alkotás törvényeit. Amikor erre ráunt, stabil alapokon állva átlépte a szabályokat. Megtehette, mert tudta, mit lép át.
Az argentin tangóban is az alapok megtanulása a későbbi szabad, vagy inkább felszabadult improvizáció első lépése. A kezdő órák kombinációit ritkán láthatjuk gyakorlott táncostól egy milongán. Azt inkább kiegészíti, megfordítja és kívülről teljesen másnak tűnik. Pont, mint Picasso a formákkal. Ő is csak játszott velük, ahogy a tangósok játszanak a mozdulatokkal.