Sok apróság teszi az argentin tangó világát izgalmassá és vonzóvá. A milongákon (azokon a táncesteken, ahol mindenki argentin tangót táncol) szinte megállás nélkül szól a tangó zene stílusonként csoportosítva. Ezek a stílusok szerteágazóak, de alapvetően három plusz egy stílusba sorolhatók. A különböző stílusú zenékhez, különböző stílusú tánc párosul.
Az első és egyben leggyakrabban hallható a tango de salon zene (szalon tangó vagy egyszerűen csak tangó). Ezt a stílust tanulhatjuk a kezdő tangó órákon, az összes alaptechnikával és figurával, amit így vagy úgy használunk a többi stílusban is. (Ha türelmetlen vagy tekerj 1.30-hoz, ott kezdődik a tánc.)
A tango de vals (vagy valsz), keringő lüktetésű tangó (ütemmutatója 3/4). Ennek a lüktetésnek a sajátos hangulata igen inspiráló. A mozdulatok szinte “szó szerint” megegyeznek a szalon tangóval, de a ritmizálása eltérő, lendületesebb, fordulatosabb és irányváltásokban gazdag.
A harmadik a táncesttel azonos nevű stílus: a milonga. Ez jelentősen különbőzik az eddig említettektől. Sokkal gyorsabb, apróbb mozdulatokból áll. Stabilabb, intenzívebb tánctartást és nagyobb technikai felkészültséget igyényel a táncosoktól. Pattogós ritmus, játékos viccelődés és vidámság jellemzik a milonga stílust.
És végül, de nem utolsó sorban, a “plusz egy”: a tango nuevo. Az argentin tangót szívügyüknek érző táncosok a mai napig vitatkoznak, hogy valóban egy új stílusnak vagy inkább technikának tekintendő-e az irányzat. A kérdésben nem szeretnék állást foglalni, azonban a dolog van annyira izgalmas, hogy egy külön posztban ismerkedjünk meg kialakulásának körülményeivel és jellegzetességeivel. Nem sokára.
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Tangó közösséghez. Itt.
