Most, amikor az egészség a leggyakoribb téma, még aktuálisabb ez a blogposzt. Régóta foglalkoztat a kérdés, miért lehet a tangót hetven, nyolcvan vagy akár kilencven évesen is táncolni. A válasz szinte nyilvánvaló és végtelenül egyszerű: Mert egészséges mozgásforma. Nem terheli, hanem vitalizálja az izmokat és az izületeket. Más remek táncoktól eltérően a tangóban a lehető legtermészetesebb mozgásformákat, az alapvető emberi reflexekre alapozva használjuk. Na, de ilyen egyszerű az egész? És mi lenne, ha megfordítanánk a kérdést: Miért olyan egészséges az idősebb tangósok többsége? De nem is csak a szépkorúakra vonatkozik ez, mert a középkorú tangósok és a fiatalabbak is jelemzően jó egszségnek örvendenek, tele vannak életerővel és vitalitással. Még az a kérdés is logikusan felmerülhet, hogy, ha egy hatvan év feletti hobbi tangós izomzata és izületei rendben vannak és jólesően tud táncolni, miért nincs egyéb akadálya a táncnak? Az egészség nem csak az izmok és az izületek állapotát jelenti, szóval simán lehetne egyéb betegsége valakinek, ami akadályozza a tangózásban. Erre a kérdésre a választ az Otto von Guericke Universität Magdeburg (Magdeburgi Egyetem) egyik kutatása adja meg. Az egészség, a hosszú élet és a mozgás hármasának kapcsolatát vizsgálták. De nem akárhogyan! A szokásos fitness tevékenységek és a tánc hatásának különbségét kutatták a szenior korosztályban. A konklúzió nem csak meglepő, rendkívül hasznos is. A tanulmány számításai és statisztikai eredménye megtalálható angol nyelven „Dancing or Fitness Sport? The Effects of Two Training Programs on Hippocampal Plasticity and Balance Abilities in Healthy Seniors” címmel online is. Mint minden, ami német, pontos és alapos, és mint minden ami tudomány, több megközelítésből, érvekkel alátámasztott eredményt mutat be a cikk.
Két fő részből állt a kísérlet. Mindkettőben hatvan év feletti férfiakat és nőket vontak be mozgással kapcsolatos feladatokba. Az első kísérlettípus kizárólag a test egyensúlyozó készségét vizsgálta. Úgy kellett a kísérletben résztvevőknek leülniük a földre és aztán felállniuk, hogy a lábukat keresztbe tették mindkét talp talajérintésével. A földre leülés és felállás közben nem szabadott a kezeket használni támaszkodásra. Tehát sem a saját lábukhoz nem érhettek az alanyok, sem a földhöz sem érhettek a kezükkel. Egy pontozási módszerrel kialakították a feladat végrehajtásának számszerű értékelését. Mindenki 10 ponttal indult a kísérletben és csak egyszer végezhette el a feladatot. Azaz gyakorlási lehetősége senkinek sem volt, az első teljesítmény számított a kísérlet eredményei közé. A kezdeti 10 pontból 2 pontot vontak le a megfigyelők a földre vagy lábra támaszkodásért, 1 pontot vontak le a láb érintésért, és 0,5 pontot az imbolygásért. A megfigyelés nem csupán a földreülés feladatára terjedt ki. A résztvevők egészségi állapotát a kísérlet után 6 éven keresztül követték. Nezzük, mi lett az eredmény!
A 10-8 pontszámot elértek körében elenyésző volt a szív és érrendszeri megbetegedés, illetve életforma jelleggel rendseres mozgást végeztek a kísérletet megelőzően és utána is. A legtöbben 6-7 pontot értek el. Ők jellemzően rendszertelenül mozogtak a hétköznapokban, viszont aktív életet éltek. Egészségi állapotuk a kísérletet követő 6 évben az európai átlagnak megfelelően alakult. A 3,5-5 pontot teljesítők között 30%-al nagyobb volt a halálozás esélye a kísérletet követő 6 évben, mint a 6 pont felett teljesítők körében. Ez jelentős különbség, mely arra enged következtetni, hogy a mogzás- és egyensúlyozó készségünk állapota nagyban tükrözi az egészségi állapotunkat.
A második kísérlet típus a szokásos fitness mozgások és a tánc egészségre gyakorolt hatásának különbségét kutatta. Az eredmény mérőszámai az izomtömeg válzotásának mértékét mutatja. Ha egyszerűen a testtömeg méréssel történne az eredménykimutatás, akkor abban benne lenne a test zsírtömege is, mely torzítaná a kísérleti eredményt. Az eredmények pontosságának (és fontosságának) megértéséhez előbb meg kell ismernünk a mérés alapját képező biológiai mechanizmust, mely az idegrendszer és az izmok kapcsolatán alapul: Az izmok, azaz az izomszövetek az idegrendszertől az úgynevezett ingerület áttevődésen keresztül kapják a jelet a munkavégzésre. Amikor egy izomszövet ilyen ingereket kap, beindul a munkavégzés. Az izomszövet munkavégzése során nagyobb véráram alakul ki az aktív területen, ezzel több tápanyag jut el az izomba, így gyarepszik az izom, így nő az izomtömeg a munkavégzés eredményeképpen. Létrejön az izomtömeg növekedés. Ám, ha nem kap ingereket az izom, munkavégzés hijján a véráram is lelassul és az izomszövet sorvadásnak indul. Ez kortól függetlenül megvalósulhat. Az izomszövet munkájának hiányának nem csak az izomszövet sorvadása az eredménye. Ilyenkor az ingerület áttevődés is elsorvad és lebomlik. Az ingerület áttevődés lebomlása során annak számos összetevője a vérbe ürül. Ezeket a vérbe ürülő összetevőket vérvétellel ki lehet mutani. Így lehetséges, hogy az izomtömeg növekedését pontosan lehet mérni egy vérvizsgálat sorozattal.
A kísérletben 40 személy vett részt, mind hatvan év felettiek, férfiak és nők vegyesen. Két csoportra osztották a résztvevőket. 20 fő a ciklikus mozgásformákat végezte: Gyaloglás, futás, biciklizés, súlyemelés, elipszis tréner. A másik 20 fő táncórákon vett részt, méghozzá páros táncokat tanultak. A két csoportban a résztvevők kora és neme megegyezett és mindkét csoport hat héten keresztül, heti háromszor egy órán keresztül végezte a számára kijelölt mozgásformát. Ez az intenzitás a mai Magyarországon egy kifejezetten sportos életformának felelhet meg gyerekek, felnőttek és idősek körében is. A hatodik hét végén elvégzett vérvizsgálat eredménye figyelemreméltó. Minden kísérletben résztvevő személy izomzatának állapota jelentősen javult a hat hetes intenzív mozgás eredményeképpen. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem csupán az izomzat képes regenerálódni idős korban, hanem az ingerület áttevődés is képes újra felépülni és újra aktivizálni a sorvadó izomrostokat. Ezzel gyakorlatilag megvan a kulcs az egészséges élethez. A test megújuló képessége hatalmas, már csak a saját akaratunkat kell hozzátennünk. És ami a legérdekesebb a kutatási eredményben, hogy a 6 héten keresztül heti három alkalommal táncolók izomtömege 15%-al nagyobb mértékben növekedett, mint a ciklikus mozgást végzőké. Nem csupán javult az izomállapot hat hét tánc után (ami önmagában is örömteli lenne), hanem 15%-al nagyobb mértékben növekedett a táncnak köszönhetően. Ennek vajon mi az oka?
A választ a tanulmány az idegrendszer kihasználtságában találja. A ciklikus mozgásforma során egy bizonyos izmot vagy területet aktivizál a szervezet. Mozgásformától függően nem-, vagy csak szerény mértékben veszi igénybe a test egyéb érzékelési kapacitását, mint például tájékozódást és koordinálást a térben látás alapján, egyensúlyozást, hallást, tapintást, vagy a sebesség érzékeny változtatását. A súlyzózás koncentrál a leginkább egy izomcsoportra és vonja be a legkevésbé a munkavégzésbe az emberi idegrendszer által vezérelt egyéb területeket. A biciklizés szobabiciklin hasonló a súlyemeléshez azzal az előnnyel, hogy kardiós mozgástípus, így jobban terheli a szívet és sokkal jobban javítja a keringést. De még mindig nem kívánja meg az egyensúlyozást, tájékozódást vagy a változó környezetre reagálást. Hasonjó módon edzi a szervezetet az elipszistréner és a futópad használata is. A szabadban biciklizés és futás már sokkal jobban igénybe veszi az egyensúlyérzéket és megkívánja a sportolótól a változó környezetre való reagálást is. A tánc viszont még ennél is sokkal nagyobb kihívás elé állítja a szervezetünket, benne az idegrendszerünket.
A kutatás egyik végkövetkeztetése az izomzat használatának minőségére mutat rá. Az úgynevezett ciklikus mozgásformákkal szemben a táncolás közben folyamatosan és változó mértékű terhelés mellett, változó testhelyzetekben kell egyensúlyoznunk. Ezzel a mélyizmokat is megmozgatja, ami a finomra hangolt mozgásokért, az egyensúlyozásért felelősek. A páros táncokban nem csupán a saját mozgásunkra kell figyelnünk. A partner mozgásához is alkalmazkodnunk kell és reagálunk rá. Mivel a tánc tempóját a zene adja, ezért a partner mellett a zenére is figyelnünk kell. Tehát össze kell hangolnunk a saját mozgásunkat a végtagjaink, törzsünk, fejünk között, majd ezzel alkalmazkodunk partnerünkhöz meg a zenéhez is. A mozgás sebességét finoman hangoljuk a változásokhoz. Mind e közben hol az egyik, hol a másik, hol mindkettő lábunkon egyensúlyozunk. És ami az egészet megkoronázza, az a társas érintkezés és a jókedv, amit a tánc okoz. Számos tanulmány bizonyítja, hogy az egészséges testi-, lelki- és mentális életnek kihagyhatatlan alkotó eleme a társas, azaz szociális élet és a jókedv. A stressz az egészségünk, idegrendszerünk egyik fő ellensége. A jókedv pedig gyakorlatilag a stressz leghatékonyabb ellenszere, amit társaságban tudunk „beszerezni”. Tehát mindent összevetve: Tangó kell a boldog, egészséges élethez!
