Bár a mondás közkeletű, a tangó világában mégsem a megszokott módon értelmezik. A fellépő táncos párok nevének kiírásakor és konferálásakor (külföldön, belföldön egyaránt) a férfi neve kerül az első helyre és csak után következik a hölgyé. Vajon mi lehet ennek az oka?
Talán a vezetés fontosságát hangsúlyozzák ezzel? Tény, hogy bármilyen jó képességű egy tangós nő, ha nincs, aki levezesse a figurákat, a tudása titokban marad. De ez ugyanígy érvényes a férfiakra is. Ha nincs kinek levezetni, nincs kivel eltáncolni a szabadjára engedett fantázia szüleményét, a kreativitás sosem lát napvilágot.
Talán ez egy lázadás az emancipációval szemben? De mi értelme lenne, ha a tangóban partnerek vagyunk, alá-, fölérendeltségi viszony nélkül? A jó vezető – és ez nem csak a tangó közben van így – nem csak kiadja az utasítást, hanem részt vesz a megvalósításban és reagál a kialakult helyzetre.
Vajon miért alakult ki ez a furcsa szokás? Szociálpszichológusok, csoportpszichológusok nyilván megválaszolnák a kérdést. Mindenesetre érdemes ezen elgondolkodnunk. Nőnap alkalmával ezzel köszöntöm a blog hölgy olvasóit.
Képek: Alicia Martinez
