Amit ma mutatok nektek az a szürke, rosszkedvű napok egyik legjobb ellenszere. Legalábbis én mindig jókedvű leszek tőle.
Vidám zene szól, a pár nő tagja már az első pár taktus alatt majdnem táncra perdül. A fiatalember még a ruháját igazgatja. De a látszólagos lazaság ellenére, már feszülten figyel partnerére. A tánctartást még fel sem vették igazából, de már együtt mozognak, mintha egy láthatatlan cérnaszál kötné össze őket. Mi ez, ha nem harmónia? Aztán szolid, bensőséges derűvel kezdenek el táncolni...
A derűből csakhamar kicsattanóan jókedvű, játékos tangó bontakozik ki. Játszanak az apró és nagy mozdulatok váltakozásával, a ritmussal, a tangótartás belső feszültségének változtatásával. Ez a játékos bolondozás, azonban senkit ne tévesszen meg. A laza, könnyed látvány, a kimunkált, pontos tangó technika és a pár összhangjának, összeszokottságának eredménye.
Ha mindenképp valamilyen kategóriába akarnánk gyömöszölni előadásukat, akkor a milongák közé befér. Ha nem ragaszkodunk a skatulyákhoz, - nem ragaszkodom - egész egyszerűen tekintsük vidám tangónak. A zene egyébként egy 1957-es olasz Carlo Ludovico Bragaglia film betétdala, mely az idők során Domenico Modugno előadásában slágerré vált. Diplomatikusan fogalmazva, nem az a tipikus tangó zene, Fernando és Adriana mégis erre táncolnak.
Mert tangózni bármire lehet...
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Tangó közösséghez. Itt.
Kép: innen.
