Érdekes érzés az, amikor az ember megtanulja kizárni a külvilágot az aktuális tevékenységéből. Amikor nem számít más, csak a jelen. Megszólal a zene, a pár már tangó tartásban várja az első mozdulatokat és megszűnik minden más. Nincs már gazdasági válság, dugóban töltött órák okozta egésznapos feszültség, nincs már villamospótló busz, hosszú sor a közértben, fejfájás, tömeg, magány. A külvilág kívül reked és nem marad más, csak a tangó.
Csak a tánc, ahol a nő csak a partnerére figyel, mivel nem tudhatja, mi lesz a következő lépés, merre viszik tovább. Ráhagyatkozik arra, aki éppen felkérte táncolni és minden figyelmével csak őrá és a vezetésére figyel. És a férfi akinek célja, hogy a zenével összhangban, a partnerét a lehető legjobban vezesse úgy, hogy kényelmes legyen minkettőjüknek. Két testet kell mozgatnia, mintha egy lenne. Hirtelen nem számít semmi, csak az a bizonyos pillanat. Olyan mint amikor igazán szerelmes lesz az ember. Azért ne felejtsük el, hogy a valós szerelem egy létező személyhez köt bennünket, míg a tangó közben tapasztalt érzés - bár hasonlít a szerelemhez - tárgya maga a tangó.
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Tangó közösséghez. Itt.
Kép: innen
