A kis kedvenc

Huszár Tamás 2014. március 28.

Mindenkinek vannak kedvencei. Kedvenc filmek, ételek, bárok, autók. Vagy akár a kedvenc filmen belül is van egy-egy kedvenc jelenet, esetleg több is. Ezt a kis kedvencünket időről időre elővesszük, megnézzük, újra örülünk neki.tango_158.jpg

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a kedvenc táncom a tangó. A tangóban van egy figura, ami különösen megtetszett a lendületessége miatt. De főleg azért vált kedvenc figurává, mert szinte a végtelenségig lehet variálni és kimeríthetetlen teret ad az improvizációnak.tango_159.jpg

Ez a colgada. Mára már szokványos figura, de eleinte formabontónak számított, hogy a pár úgynevezett off-balance helyzetben forog. Ilyenkor a partnerek egymás ellenpontjai. A tangótartásból, mint két tulipánszirom kinyílnak és körbe forognak. Ezekkel a forgásokkal akár haladni is lehet tehát egyszerre statikus és dinamikus is.

A felvétel egy workshop végén készült, amikor Giselle és Gustavo az óra anyagának összefoglalásaként bemutatják a colgadákat. Ez alkalommal a nagy és igencsak látványos variációk kerültek elő, de maga a figura nem szükségszerűen csak így kombinálható. Kicsi helyen, akár egy zsúfolt milongán is el lehet táncolni. A colgada lényege a dinamikájában rejlik, nem a látványosságában.

 

Képek innen és innen.

A kis kedvenc
2 komment Címkék
süti beállítások módosítása