Az újra mindig nyitottnak kell maradnunk. Erre emlékeztetett tegnap este Alexandra is. A Milonga Nuevo argentin vendége fesztelen és megtisztelő érdeklődésével elsőre meglepő volt, de mindenképpen könnyed és felszabadító.
Még mielőtt véget érhetett volna az este megkérdezte, szabad-e kérni még egy klasszikus tandát. Ebben semmi különös nincs, sokan jöttök és kértek zenéket. Ő - magyarázta - argentin és érdekli, Budapesten hogyan táncolnak a régebbi zenékre. Mivel későn érkezett, lemaradt a klasszikus blokkról. A kérésére beékelt tandára felkértem és a meglepetést nem a kérdés nélkül hozzám bújó, végtelenül közeli és szoros tartás adta.
A Carlos di Sarli tanda alatt nem csak testbeszéddel, hanem a számok között szavakkal is beszélgettünk. Minden számot megköszönt. Beszélgettünk a zenéről, a tangósétáról és a figurákról. Ami igazán meglepő volt, hogy megkérdezte, jó-e nekem a közeli tartás. Mert neki ugyan jó, de, ha máshogyan szeretnék táncolni, tegyem nyugodtan. Az oly sokszor hangoztatott "tanda közben nem beszélünk" szabálynak nyoma sem volt. Argentin fellépők több nyugateurópai fesztiválon említették már, hogy ennek a konvenciónak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. És lám, Alexandra is lenyűgöző természetességgel lépte át ezt a szabályt és oldotta fel a közeli versus távoli tartás kérdését. Bár nálunk maradt a közeli tartás, biztos vagyok benne, szabálytörés sok esetben nagyságrendekkel növelheti a táncélményt. Szóval tangózni jó. És, hogy hogyan? Beszéljük meg!
