A hét fő bűn

Huszár Tamás 2014. július 11.

A tangót mindenki másképp éli meg. Van, akinek a szenvedélyek, az érzelmek kifejezése a hangsúlyos. Van, akinek a játékosság a fontos. Akárhogy is, van néhány dolog, ami nélkül nem jöhet létre a táncélmény. Hiszen a komfortérzet igen fontos. Ezek az alapvetések még messze nem garantálják, csak megalapozzák a táncélményt. Eddig kerülgettem a forró kását, de ma vendégbloggert köszöntünk, aki – egy követő szemszögéből – tapasztalatai alapján összefoglalta nekünk (vezetőknek), hogyan lehetünk figyelmesek partnerünkkel. Elöljáróban csak annyit, hogy akinek nem inge, ne vegye magára! Nem szaporítom a szót, jöjjenek a vendégblogger sorai:tango_266_1.jpg

"Nem tudom te, hogy vagy vele, de a milonga és az ezzel járó készülődés mindig olyan izgalommal tölt el, mintha első randira készülnék. Izgulok, hogy mi lesz és persze a legrosszabb lehetőségre is felkészülök: nem kér fel senki. Aztán persze az élet – és a milongák – bebizonyították: vannak ennél rosszabb lehetőségek is. Ezeket szedtem pontokba, egy nem túl jól sikerült milonga után. Hirtelen felindulásból.

  1. tango_268.jpgKezdjük a legkínosabbal! A legnehezebb közölni valakivel, hogy a testi higiéniája nem megfelelő és hogy is mondjam... van egy kis szaga. Ennél még az is jobb helyzet, ha megborul egy kicsit az after shave. Ha kellemetlen illatok lengenek körül, egész biztosan elkerülnek a meghitt pillanatok.
  2. Izzadság. Emberek vagyunk, kimelegedünk és izzadunk. Ezzel nincs is semmi baj. De kellemetlen, amikor a tangótartásban a karunk nedvesen csúszkál. Ezen sokat segít a hosszúujjú viselése, ha az átlagnál izzadósabb lennél, illetve az előző ponthoz kapcsolódva a gyakoribb felső csere.
  3. Gyere cipó, hamm bekaplak! Bár a tangó az ölelésről is szól és a közeli tartás igen kellemes lehet, de nem a legelső tánckor. Ilyenkor jobb, ha hagysz egy kis teret a másiknak. Pontosan úgy, mint egy bármilyen első találkozás elején..
  4. Bele a közepébe! Mindenki szereti csillogtatni a repertoárját, megmutatni a figurakészlete változatosságát. Ehhez azonban idő kell. Gondolj bele, először táncolunk, még nem ismerjük pontosan egymás jelzéseit. Tudom-tudom, a változatosság gyönyörködtet, de ha időt hagysz az ismerkedésre, akkor kellemesebb lesz nekem is és neked is.
  5. A “bele a közepébe” és "fogcsikorgatva is, de le fogod lépni, amit vezetek" attitüdnél talán még rosszabb, amikor a vezető nem vezet, hanem partnerétől várja a vezetést. Erről csak annyit, hogy egy alaplépésekből álló tanda is rendkívül élvezetes tud lenni, ha határozott és pontos vezetéssel párosul.
  6. Hibáztatás. Még a legjobb, legprofibb táncossal is előfordul, hogy hibázik. Rossz napja van, megszökött a kutyája vagy éppen csak valami miatt nem tud úgy koncentrálni. Hiba esetén nem segít és nem oldja meg – csak súlyosbítja a helyzetet – a “pedig én jól vezettem” mondat. A tangóban nem az elmúlt hibákkal, hanem a következő lépésekkel foglalkozunk!
  7. Tanítás. Oké, esetleg ügyetlen vagyok, nem ismerek fel egy figurát vagy éppen rosszul oldom meg a helyzetet. Ez azonban nem jogosít fel téged arra, hogy egy tanda közepén rögtönzött tangóórát tarts nekem."

Ha egyetlen pont sem igaz rád, akkor felejtsd el szókimondó vendégbloggerem sorait, hiszen biztosan sok hölgy arcára varázsolsz mosolyt (:

Képek innen és innen.

A hét fő bűn
komment Címkék
süti beállítások módosítása