Fellépések és tanítás közben is, gyakran találkozom váratlan, megoldandó kérdésekkel. A "kérdés" időnként szimbolikus, mert inkább azonnal megoldandó (vész)helyzetet jelent, de sokszor tényleges kérdés, melynél a válasz nem tűr halasztást. Persze, ez nem olyan nagy baj (sőt), hiszen mint a tangóban, sokszor az improvizatív megoldás a legőszintébb, a leghelyénvalóbb.
Így szilveszter felé sokan áttekintik az elmúlt évet, én is így szoktam tenni. Idén "a legváratlanabb kérdés" címét az a tanítványom nyerte el, aki egyik óráján, két mozdulat között nekem szegezte a kérdést: "Tamás, miért szereted ennyire a tangót? És miért szereted tanítani?" A válasz, amin addig nem is igazán gondolkoztam, hiszen nekem egy nagyon is természetes állapot, némi gondolkodás után megszületett: "Mert minden megvan benne, ami valahogy jobbá teheti az életet. Egymás iránti érzékenység, figyelem, odaadás, önzetlenség és kreatív együttműködés, ami végül a partner iránti tiszteletben valósul meg. Emellett pedig egy olyan önkifejező eszköz lehet, ami fejleszti az egyén önismeretét és könnyebbé teszi a kapcsolatainak alakítását is. A tanításban a legnagyobb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor látom, hogy a tanítványaim is felismerik és megélik ezt."
És hogy mit szeretek magában a tangóban? Miért felemelő táncolni? Miért pihentető erről gondolkodni? Erre szavak helyett, talán a legjobb válasz ez a videó:
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Tangó közösséghez. Itt.
