Ki ne emlékezne Andersen meséjére, amiben egy elbűvölő szépségű és hangú sellő vágyaitól hajtva még a boszorkányságtól sem riad vissza. Mind ezt azért, hogy emberré válhasson. A történet olyan népszerű volt már a múltszázad elején is, hogy 1913-ban szobrot emeltek a mesebeli alaknak Koppenhága kikötőjében. Ma már a kis hableány hallatán mindenkinek a jól ismert kép ugrik be: A The Walt Disney Company feldolgozásában megrajzolt vörös hajú sellő, aki épp a felszín felé törekszik vagy Sebastiánnal és Ficánkával játszik a vízben. De mi köze mindennek a tangóhoz?
A film rajzolói valószínüleg nem is sejtették, hogy a testtartás, amiben Ariel világhírűvé vált, az argentin tangó egyik figurája. Illetve a rajzhoz tartozó vázlatok pontosan definiálják a legszebb pozíciót ebben a tangó figurában. Ez a tartás, ami még a nem tangózók körében is nagy népszerűségnek örvend, a folyton felfelé törekvő fej és a feszesen tartott, kissé ívelt testvonal.
A figura neve pedig volcada. A modern tangóban, azaz a tangó nuevoban előszeretettel használják. A kis hableány vázlatát a fénykép fölé helyezve valóban elgondolkodtató, vajon véletlen az egybeesés? A meserajzolók nyilván nem tudhatták, hogy tangó figurába rajzolják a halfarkú hősnőt. A válasz valószínűleg csak annyi, hogy ez a póz megragadja az emberek szemét, akár gyerekek mesenézés közben, akár felnőttek tangó nézés közben. Így választották ezt a formát a mesefilm alkotói és vált Anderzen sellője kicsik és nagyok, tangósok és nem tangósok kedvencévé.
